Őszi tavasz

Egy jó ideig nem nagyon értettem, miért kell weboldalak jól megszokott stílusát, tördelését időről időre megváltoztatni, mikor a régi jól bevált, azt mindenki megszokta, esetleg szerette, de mindenképpen jól eligazodott rajta. A legtöbb site azonban ezt a lépést időről időre megtette, és olyankor bizony a váltás utáni első időszakban bosszankodtam eleget, mert általában zavarni szokott az átalakulás, az új stílussal, elrendezéssel való megbarátkozás nem szokott könnyen menni. De aztán mindig az volt a vége, hogy eme ismerkedési folyamat végén rájöttem, az újat jobban szeretem, mint a régit.
Egyszerűen az van, hogy a természet törvénye, ha úgy tetszik evolúciós kód a megújulás, a felfrissülés szükségessége. Ezért vannak évszakok, ezért vannak napok, és ezért születünk és halunk meg. Az életet a folyamatos változás tartja mozgásban, márpedig én szeretném, ha virtuális naplónk, kis közösségünk elektronikus lenyomata is életben, mozgásban maradna. Úgyhogy icipicit megújultunk.

Tavasz lett a közeledő ősz tiszteletére...

 Egyúttal szeretnék egy kéréssel fordulni hozzátok. Mivel idén olyan szerencsétlenül alakult az időbeosztásom, hogy nem egy, de nem is kettő (bajnoki) meccset ki kell(ett) hagynom mindjárt az elején, kérem, akinek van kedve, pár (esetleg jóval több) szóban, mondatban ossza meg az eddigi észleléseket, tapasztalatokat.

Én addig is, meg azután is, látatlanban azt mondom: ezt bizony meg fogjuk csinálni!

A műtét sikerült

Apró szépséghiba, hogy a beteg sajnos meghalt. A blogolás egyik legalapvetőbb attribútuma, hogy ott bizony a szerző abszolút szubjektív véleményével találkozik az, aki megtiszteli látogatásával, ad absurdum figyelmes és értő olvasásával az elektronikus naplót és annak szellemi atyját, ebből pedig direkt módon következik az, hogy állításaival vitatkozni nem csak lehet, szinte kötelező. (Hogy értelme van-e, amennyiben eme állítások saját belső érzések kinyilatkoztatására irányulnak, mint jelen esetben, az más kérdés.) És én bizony most bátorkodom azt állítani, hogy számomra ez a szombat délutáni matiné több volt, mint amit az eredményjelző a végén adott. Vagy hogy úgy mondjam, az aktuális összesített élményem pontszámának és a meccs végkimenetele értékének egymáshoz viszonyított aránya régen volt ilyen magas. Kövezzetek meg, de élveztem ezt a két órát. Helyesebben inkább egy óra ötvennyolc percet... A vége kurvára nem tetszett és nagyon lehangolt, ez teljesen egyértelmű, hogy miért, az nagyjából kikövetkeztethető a jegyzőkönyvből azok számára, akik még Görögországban, Balatonon vagy munkában voltak. Így kikapni rendkívül bosszantó és maróan fájó, mindig, mindenkor, mindenki ellen. Ami viszont előtte történt, az pályán és azon kívül is rendkívül reménytkeltő a szezon hátralevő részére vonatkozóan. Mert mire vártunk kb. 2-3 éve elsősorban és mindenekfelett? Hogy legyen a csapatnak valamiféle arculata, stílusa, rendszere, egysége. És bár egy meccs után nagy magabiztossággal ugyan nem merem kijelenteni, hogy az idő, mikor mindezek már alapvető jellemzőinkké nemesültek, elérkezett, a jelek mindenesetre markánsan ez irányba mutatnak. (Itt kell gyorsan hozzátennem, hogy az az egy meccs csak nekem - meg a többségünknek - egy meccs, az igazi Bányász-drukkerek, akik nem nagyképűek, már láttak több edzőmeccset is, és amennyire az elmesélésekből tudom, megfogalmazásom többé-kevésbé összecseng a bennük kialakult képpel.) Ez pedig mindenképp bíztató, no meg az is, amit egy ideje szintén nem láttunk Tatabánya-meccsen, hogy tudniillik az illetékes edzőnk az első pár perc elteltével már a technikai zóna határait feszegetve heves temperamentummal instruálja tanítványait. Igen, nyilván nem ETTŐL fogunk garantáltan az ellen fölé kerekedni, de az ilyen mentalitás, az effajta attitűd hiányában egész biztosan nem.
Ennyit a csapatról, többet két okból sem, egyrészt kevés egy meccs a komolyabb szentenciák mondatokba fűzéséhez, másrészt nem vagyok sem bognár, sem zombori, de ahogy korábban mondtam, még Stefi vagy Zoli sem. És van egy harmadik ok is, mégpedig az, hogy ami a legmeghatározóbb élményem volt, az nem a csapathoz, hanem a következőkben ismertetésre kerülő szürreális jelenetsorhoz és annak magától éretetődő folyományaihoz volt köthető. De mielőtt bármit mondanék, mutatok egy képet, amit után talán felesleges is lesz minden szó...



Bizony. Megvettem a sörömet (és a POGÁCSÁMAT), majd idén először felbattyogtam. Szokás szerint nem csörögtünk össze senkivel, nem beszéltük meg, ki lesz ott és ki nem, mert az nálunk úgy van, hogy amikor meccs van, akkor kimegyünk és ott vagyunk. Aki tud. Aki nem, az nincs ott. Ez ilyen egyszerű. Persze ez egyben mindig ad egyfajta izgalmat, rejtvényt, bizonytalanságot, hogy na, ma vajon az "alap" mondjuk 15-ből hánynak sikerült helyesen alakítania a programját. De azért meglepetések e tekintetben inkább csak negatív előjellel várhatóak, mert az a bizonyos 15 jól körülhatárolható és nemigen bővülget felfelé. Lényeg a lényeg, harmadiknak érkeztem. Mert ketten már ott voltak, akik foglalták nekünk a helyet...
Megmondom őszintén, kb. 6 éve vártam erre a pillanatra. Engem bizony üstöllést elfogott egy olyan kellemes érzés, amire már rég vártam, s amire azon a napon nem is nagyon számítottam, és bizony nagyon megörültem neki. Levi ugyan kb. kétszer kijött az elmúlt években, de sajnos egyik látogatása sem ragasztotta őt vissza a lelátóra, pedig reménykedtem benne akkor is, de ez e két legendás arc így együtt már nem volt küztünk több mint egy olimpiai ciklus óta (hogy az időmértékek megfogalmazásánal kicsit stílszerű is legyek az aktuális eseményeknek megfelelően). Persze vannak köztünk újak is, olyanok, akik őket tényleg csak az elmeséléseinkből ismerik, meg olyanok is biztosan akadnak, akik mostani élménybeszámolómat túlzottan patetikusnak vagy csöpögőnek fogják tartani és nem értik majd, miért misztifikálom túl ezt a dolgot, ha egyszer a srácok sok-sok éve "szarnak ránk" meg az egész lelátóra, de tudjátok mit? Leszarom mindezt. Én itt és most egyszerűen azt mondom, hogy Levinek és Lórinak, Lórinak és Levinek ott a helye a lelátón, mert velük többek vagyunk, nem két emberrel, hanem olyan hangulattal, olyan sok nevetéssel, amit szeretném, ha nem kellene újabb 6 évre nélkülözni.

Srácok, először Ajka, aztán a többi szép sorban, rendben? Imádlak titeket, üdv újra "itthon"!

Közeledik...

...a vég. Vagy a kezdet. Esetleg a vég kezdete, vagy a kezdet vége. 

Szombaton indul a szezon!

  

Ezúttal nem egy bajnoki, hanem egy kupameccs az első tétre menő összecsapás "ősszel", ez mondjuk nem teljesen példa nélküli, de általában ha így is van, akkor mondjuk a Taktaharkány vagy a Karancslapujtő szokott lenni az első körös legyőzendő ellenfél, most valami érdekes okból kifolyólag (nyilván a véletlen hozta így...) a bajnokságban talán legnagyobb riválisunknak számító Gyirmóttal kellene kezdenünk valamit az elején. Nyilván nem a kupa a legfontosabb az idei szezonban (sem), de azért ha már itt vagyunk, nem lenne rossz mindjárt tudatosítani bennük az erőviszonyokat. Meg amúgy is, ha már elindulunk ebben a sorozatban, akkor miért ne vezethetnénk elő egy olyan szereplést, mint amilyet tavaly az MTK, hogy aztán később meg se álljunk mondjuk Kazahsztánig vagy Albániáig... :)

Egyébként, ha már Gyirmót és erőviszonyok. A nevek alapján egyértelműen erősebbnek tűnnek, mint mi, még akkor is, ha többnyire kiöregedett, vagy máshol kikukázott playák alkotják a keretüket, viszont ne feledjük, ilyen koncepcióval villantott már pár csapat korábban a honi mezőnyben. De valamiért őket én az NB II Újpestjének tartom, ahol meg tudjunk mi a "szlogen" :)
Ami még emellett bizakodással tölt el engem (persze akkor is bizakodnék, ha semmi okom nem lenne rá), az az, hogy ahogy Béla jósolta anno, itt a végére mintha kezdene tényleg összeállni valamiféle használhatónak tűnő garnitúra. Na persze önmagában talán a névsort böngészve ez nem lenne határozottan kijelenthető, de ha alaposabban szemügyre vesszük a dolgot, mégiscsak azt látjuk, értékes tapasztalattal rendelkező játékosokat (is) szereztünk, Huszák például még nincs 24 éves, de már több klubnál (nem csak kutyaütőknél) szerezhetett NB I-es tapasztalatot, vagy Csovicstól is lehet várni egy remek szezont, mondjuk a egykori hévízi után a másodikat. Benne van a gyerekben. Mondom ezt úgy persze, hogy sosem láttam játszani, vagyis láttam, mert játszott ellenünk többször, sőt gólt is lőtt nekünk - ahogy Bakos is -, de mondjuk emlékezni nem emlékszek rá. De, állítólag anno Farkas Jani is parádézott ellenünk, csak én ezt akkor nem jegyeztem meg :) A ZTE most egy évet pihen a kettőben, ők nem fognak veszélyt jelenteni ránk, hogy miért? Csak. Mert azt mondom. Túl mély ott a gödör, nálunk minden szempontból rendezettebbek a körülmények, meg kell őket előzni és kész.

Egy nagyobb félelmem van még, hogy most, hogy a Vidi megoldotta azt, hogy a saját tarcsija is maradhat a másodosztályban, mennyire lesz érdeke, hogy még egy fakója legyen ugyanott. Mert bár kimondva ez így sosem volt, azért lehetett azt látni, hogy ennek az együttműködésnek az elsődleges célja az volt, hogy itt tudjon játékban tartani pár periférikusabb arcot, hisz a másodosztály erősebb, mint a harmad, ahova ők jövőre rangsorolva lesznek. Mondjuk az idei - nem létező - játékosmozgás a két csapat között szépen alátámasztja ezt a teóriát, de remélem, a legnagyobb bajom az lesz, hogy nem jött Vujovics és Szakály, és nem az, hogy a pénzcsapok is elzáródtak...

Találkozzunk szombaton, Hajrá Bányász!

Ui.1: Gratulálok az olimpiai csapat eddigi szerepléséhez, fantasztikus, csodálatos!

Ui.2: Nikolicsot mikor hívja már be végre Faszrajz?